X-HUNGARY HIKE & FLY 2026
Az idei évben egy régi elképzelésből végre valóság lett, megrendeztük az első Magyar Nemzeti Hike & Fly versenyt az X-Hungary Hike & Fly 2026-ot.
A célunk kezdettől az volt, hogy olyan versenyt hozzunk létre Magyarországon, amely valóban megmutatja ennek a sportágnak az összetettségét. A Hike & Fly ugyanis jóval több annál, mint feljutni egy hegyre, elstartolni, majd elrepülni a célig. A gyaloglás és futás, a hegymenetek, a repülés, az időjárás folyamatos értékelése, a taktikai döntések, az állóképesség és sokszor a mentális kitartás együtt határozza meg a végeredményt.
Két nap – két teljesen különböző kihívás
A versenyt szombaton és vasárnap, két versenynapon rendeztük meg. Az időjárás mindkét nap egészen más feladat elé állította a mezőnyt, ezért a napi útvonalakat úgy próbáltuk kialakítani, hogy mindenekelőtt biztonságosan teljesíthetők legyenek, ugyanakkor valódi kihívást jelentsenek.
Az első versenynapon az erős szél és a zivatarveszély miatt a repülést nem lehetett biztonságosan beépíteni a feladatba. Így egy kemény, tisztán földi Hike & Fly jellegű útvonal várt a versenyzőkre.
A Balaton partjáról indulva először a Badacsony következett, majd a Gulács, végül pedig a Csobánc, ahol a cél várta a mezőnyt. Az első napi feladat összesen 18 kilométert és 895 méter szintemelkedést jelentett.
Papíron talán egyszerűbbnek tűnhetett egy repülés nélküli nap, a valóságban azonban egyáltalán nem volt az. A meredek emelkedőkön gyaloglás, ahol pedig a terep engedte, komoly tempójú futás és kocogás jellemezte a napot. Az útvonalválasztásnak is nagy szerepe volt: egy rossz ösvény, egy téves irány vagy néhány elvesztegetett perc azonnal jelentős hátrányt okozhatott.
Már ezen a napon jól látszott, milyen erős és elszánt mezőny gyűlt össze.
Vasárnap végre a levegőé is lett a főszerep.
A második versenynap már egészen más arcát mutatta a Hike & Fly-nak. A futás és hegymenet mellé végre bekerülhetett az, amiért mindannyian annyira szeretjük ezt a sportot: a repülés.
És talán ezen a napon lehetett a legjobban megtapasztalni azt is, hogy egy Hike & Fly versenyen mennyire gyorsan megváltozhat minden. Nem feltétlenül az nyer, aki elsőként ér fel a starthelyre. Nem feltétlenül az kerül előnybe, aki elsőként startol el. És egy korai leszállás sem feltétlenül jelenti azt, hogy véget ért a verseny. A levegőben néha néhány perc vagy akár néhány másodperc dönt arról, hogy valaki megtalál-e egy működő termiket, vagy néhány száz méterrel arrébb már kénytelen leszállni.
Ilyenkor kezdődik a Hike & Fly talán egyik legérdekesebb része: a döntés.
Visszainduljak azonnal a hegyre? Menjek tovább gyalog/futva a következő érintési pont felé? Vállaljak több kilométert a földön, majd később másszam meg ismét a hegyet? Vagy próbáljak minél gyorsabban újra a levegőbe kerülni? Ezeket a döntéseket sokszor másodpercek alatt kell meghozni, miközben egy rossz választás akár tízperces hátrányt is jelenthet.
Amikor a saját versenyemen én is ilyen helyzetbe kerültem
Szervezőként számomra különleges élmény volt, hogy mindezt versenyzőként is megtapasztalhattam.
A második napon nagyon jó helyzetben, az élmezőnnyel értem fel a startra. Takáts Pál előttem körülbelül fél-egy perccel indult, megtalálta azt a termiket, amellyel tovább tudott emelkedni. Nekem ugyanez már nem sikerült. Két rövid emelés után elfogyott a lehetőség, és le kellett szállnom. Abban a pillanatban nekem is ugyanazt a döntést kellett meghoznom, amellyel ezen a versenyen bármelyik résztvevő szembekerülhetett: vissza a hegyre, vagy tovább a földön?
Végül, úgy döntöttem, hogy a biztosabb, bár lassabb utat választom. Gyalog/futva teljesítem az érintési pontot, majd visszatérek Csobáncra, újra megmászom a hegyet és ismét elstartolok. Abban bíztam, hogy közben változnak a körülmények, gyengül valamennyit a szél, a napsütés pedig jobban felmelegíti a hegyoldalt, így később kedvezőbb termikus viszonyok alakulhatnak ki.
Ez végül működött.
A második start után sikerült kiemelkednem, megszereznem a szükséges pontokat, majd a leszállás után még hátravolt az utolsó körülbelül 4,5 kilométer. Ott pedig már nem nagyon maradt helye taktikázásnak. Futni kellett a célig. És nem csak nekem. Jó volt látni, hogy a mezőnyben mindenki ugyanígy küzdött. A végén olyan szoros csaták alakultak ki, ahol akár másodpercek, percek döntöttek.
Ezt azért tartom fontosnak elmesélni, mert szerintem tökéletesen megmutatja, mit szeretnénk az X-Hungaryvel képviselni. Egy Hike & Fly versenyen egy leszállással nem eredményezi a versenynap végét. Lehet, hogy onnantól válik igazán nehézzé.
Új döntést kell hozni. Futni kell. Újra meg kell mászni a hegyet. Újra startolni kell. És egészen addig küzdeni, amíg az ember át nem halad a célon. Talán éppen ettől szép ennek a sportnak ez a szakága.
Erős mezőny, szoros verseny
A két nap során rendkívül erős mezőny küzdött egymással. A fizikai teljesítmény mellett folyamatosan szükség volt jó helyzetfelismerésre, útvonalválasztásra és taktikai döntésekre is. Különösen jó érzés volt látni, hogy a nehézségek és a fáradtság ellenére végig megmaradt a sportszerűség. Mindenki komolyan vette a feladatokat, ugyanakkor a célban ugyanúgy megvolt az egymás teljesítménye iránti tisztelet.
A Hike & Fly számomra pontosan erről szól. Hegymenet. Futás. Repülés. Taktika. Kitartás. És közösség. Nem külön-külön, hanem mindez egyszerre.
Több volt, mint egy verseny
Az X-Hungary 2026 egyik legnagyobb élménye számomra végül nem egy eredmény vagy helyezés lett. Hanem az, amikor körbe néztem, és azt láttam, hogy az, amit korábban csak terveztünk és próbáltunk elképzelni, egyszer csak ott van előttünk a valóságban.
Versenyzők futnak a hegyen. Ernyők jelennek meg a levegőben. Emberek küzdenek az utolsó kilométereken. A célban pedig ugyanazok az emberek, akik néhány perccel korábban még egymással versenyeztek, már egymásnak gratulálnak.
Ebből lett közösség, és ezt semmilyen útvonaltervezéssel vagy szabályzattal nem lehet előre létrehozni. Ehhez kellettek azok az emberek, akik eljöttek és megtöltötték élettel az első X-Hungaryt.
Egy ilyen verseny mögött mindig egy csapat áll
Bár a versenyen végül a pilóták és a teljesítmények kerülnek a középpontba, egy ilyen rendezvény mögött rengeteg olyan munka van, amelyet kívülről kevesen látnak. Szervezés, útvonaltervezés, egyeztetések, biztonsági kérdések, logisztika és számtalan apró részlet szükséges ahhoz, hogy a rajt pillanatában minden a helyére kerüljön.
Külön szeretném megköszönni Barát Ádámnak és Berkes Imrének azt a rengeteg munkát és segítséget, amit az X-Hungary létrejöttébe beletettek. Köszönöm továbbá minden támogatónknak, segítőnknek és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a verseny megvalósításához. És természetesen köszönöm a versenyzőknek is, hogy eljöttek, vállalták a kihívást és olyan küzdelmeket hoztak erre a két napra, amelyek méltóvá tették az első X-Hungaryt ahhoz, aminek megálmodtuk.
X-Hungary 2027 – hogyan lehet még jobb?
A verseny után kapott visszajelzések számomra különösen sokat jelentettek. Több résztvevőtől is azt hallottuk, hogy színvonalas, jól szervezett verseny született, amely európai összehasonlításban is megállja a helyét.
Ezek a visszajelzések egyszerre jelentenek elismerést és motivációt. Mert az első, az X-Hungary Hike & Fly 2026 után számomra már nem igazán az a kérdés, hogy: lesz-e folytatás? Hanem az, hogy: Hogyan tudunk jövőre ennél is jobbat csinálni?
Szeretnénk tovább építeni ezt a versenyt, évről évre fejleszteni, egyre több magyar és később akár külföldi Hike & Fly pilótát megszólítani, és hosszú távon egy olyan eseményt létrehozni, amelynek neve a magyar és a nemzetközi Hike & Fly közösségben egyaránt ismertté válik.
Célunk az, hogy a siklóernyős közösségben népszerűsítsük ezt a szakágat. Egy plusz célt, kihívást adjunk a pilótáknak és nem utolsó sorban, hogy megszólítsuk a fiatalokat, akik a Nemzetközi mezőny új reménységei lehetnek erősítve a magyar siklóernyőzés hírnevét.
Az első lépést 2026-ban megtettük. Innen folytatjuk.
X-Hungary Hike & Fly 2026
Az első fejezet véget ért. A történet viszont még csak most kezdődik.
Happy Landing!
Képek, videók és további információk







