Szántó Timi 1 hónappal korábbi saját rekordját döntötte meg. Gratulálunk neki ezúton is!
Beszámoló:
„… a kezdőket ne engedd repülni!”
Ha iskolával vagy a kezdőket ne engedd repülni, tegnap és az előző napokban nagyon erős idő volt, hetes termikekkel.”
Ez a kissé baljóslatú mondat hangzott el a tolmini kemping tulajdonosának szájából, mikor a 10:00 órás felszállításra vártunk. Szergej igazi nagykártya kint, tandem pilóta, valamint szólóban is sokat repül, így úgy ismeri Tolmint és környékét, mint a tenyerét. Szóval megéri hallgatni rá.
Mikor felértünk a starthelyre erős keleti szél volt, mindenki várt.
Majd megérkezett a 11:00-es felszállítás, így kb. 30-40 pilóta gyűlt össze a starthelyen.
Vártunk… 12:30 körül a szél csitulni látszott, így elindult az első pilóta. Adta neki. Majd még ketten elstartoltak. A többiek vártak.
Mi úgy voltunk vele, ha nagyot akarunk repülni, akkor indulni kell. A terv az volt, hogy a múltkorinál (118 km hurok) nagyobbat repüljünk és okulva a múltkori „hibánkból”, most a szembe szelet elkerülve Gemona után más útvonalon, a tó felé, majd a hátsó gerinceken menjünk tovább.
A keleti oldalra terítettünk. A szél még mindig határozott volt, amit a termikek tovább bolondítottak.
Mikor odaálltunk a starthoz akkor is Sergej figyelmeztetése visszhangzott a fejemben, „…hetes termikek…”. Persze jó a figyelmeztetés, ugyanakkor okkal, vagy ok nélkül, de feszült lettem tőle.
Az első két startot el is rontottam, a termik eltekerte az ernyőmet.
Csabi elstartolt.
Harmadikra nekem is sikerült. A keleti oldalon próbáltam termiket találni, illetve hátra a kereszt felé felkapaszkodni, hogy megfelelő magasságba emelkedjünk ahhoz, hogy átérjünk a nagy völgyön a „Müzlire”. (hivatalos nevén: Mrzli)
Egészen hátra, a hegy hátsó keleti feléhez repültünk. Az erős szél miatt nagyon ügyeltem a lee oldalakra. A keleti oldal adta. Kapaszkodós volt, de a terv bevált. Hamar több, mint 2.000 méter magasra emelkedtünk, így elkezdtünk átcsúszni a következő hegyre.
Egy normál napon a „Müzli” háromnegyedéhez, tetejéhez szoktunk átérni, de most magasan felette átértünk. Örültem neki, mert a Müzli elején, közepén a tekerés mindig nagyon dobálós. Van, hogy úgy tép felfelé a termik és olyan instabil az ernyő, hogy csak arra tudok koncentrálni, hogy az ernyő a fejem fölött maradjon, a termikbe nem merek, nem tudok belefordulni.
Szóval már kezdtem örülni, hogy ezt most megúsztam.
A Müzli közepén azért mégis csak tekerni kellett. Csabival emelkedtünk egy termikben. Az idő nagyon ideges volt és én arra gondoltam, csak nem úszom meg. A termik erősödött, 3 feletti lett. Az ernyő folyamatosan mocorgott a fejem fölött, folyamatosan szelídítenem kellett. Valahogy nem találtam a termik nyugodt közepét. Azán egyszer csak zuhanás. 1-2 másodpercre belezuhantam a semmibe. Az ernyő annak ellenére, hogy fogtam, vezettem, megszűnt tartani, megszűnt létezni felettem. Az érzését a full-stallhoz tudom hasonlítani.
Majd hatalmas robajjal visszanyílt felettem. Éreztem, hogy hátra billen, gondoltam még nem szabad megfékezni hadd gyűjtsön sebességet, majd megjelent előttem, ekkor határozottan megfékeztem. Megnyugodott, elkezdett repülni, kijutottam a termikből. Máskor visszamegyek a pofonért, de most jobban láttam tovább állni. Ezt nem akartam még egyszer. A szívem majd kiugrott, úgy kalapált. De arra gondoltam az ernyő szépen visszarendeződött, én is jól kezeltem, nem lesz baj, menni kell tovább!
Elhagytuk a Müzlit és a nagy völgy, illetve a Stol felé vettük az irányt.
A kobaridi völgy előtt megint ki kellett emelkedni, megint tekerni kellett. És én nem tudtam kiverni a fejemből, hogy „hetes termikek” és hogy „mi a fene volt az az előbb?”. Végig azon gondolkodtam, hogy mikor kapom az igazán nagy pofont. És még el sem érünk a Stolra, ami mindig igazi Rock and Roll.
Szerencsére sikerült a kobaridi völgy előtt ismét 2000 méter fölé tekerni, így magasan értünk át a Stolra, így a völgyek találkozásából adódó pofonfát nem ráztuk meg.
A Stol azonban nem hazudtolta meg magát.
A lefutó kis gerincek dűznijeiből feljövő termikek igazi rakétakilövők voltak. Már úgy érkeztem meg föléjük, hogy húztam a féket, készültem a maflásra. És meg is kaptam. Cibálás, tépés felfelé.
Csabi elém ment. Neki az a stratégiája, hogy nem kell tekeri a Stolon, a lejtőszél megtart, haladjunk.
Én nem teljesen osztom ezt a stratégiát. Tekintve, hogy nekem máshogy repül az ernyőm így máshogy kell gondolkodnom, terveznem is. Sok helyen nincs leszálló, így én a nagyobb magasságot jobban szeretem. Illetve ez esetben eszembe jutott Gáspár – szintén helyi nagykártya – mondata is, hogy „magasan nem annyira rossz, ott jobban kisimul az idő”, így összeszorítottam a fogam és úgy gondoltam a sok kis cibálás helyett legyen egy nagy, így egy jó rángatós 3-as termikben benne maradtam és kitekertem vele 2000 főlé.
Gáspárnak aznap nem igazán volt igaza. Az idő ott is ugyanolyan ideges volt. Ami könnyebbség volt, hogy a következő termikekben kicsit sem kellett tekernem, így csak átutaztam rajtuk. Kicsi pofonok. 😊
A tekerés miatt lemaradtam Csabitól, aki alacsonyan, néha jóval nívó alatt repült.
Kisvártatva beértem. Együtt repültünk tovább. Stol vége, újabb völgy, majd a Gemonai gerinc és végül Gemona.
Az idő annyira dobálós volt, hogy igyekeztünk nem a hegygerinc mellett/felett, hanem a hegytől távolabb repülni. Gemonához a völgy közepén értem ki, nehogy megkapjam azt a várva várt hatalmas pofont. Gemona adta, majdnem 3000-ig tekertünk. De még ott is gyilkos volt az idő.
Elindultunk át a Po síkságon a szemben lévő két hegy közé. Nagyon magasan kényelmesen siklottunk. Végre nem volt termik. A pulzusom visszaállt a normális ütemre.
A két hegy után lévő tó túloldalán kezdődő gerinc volt a cél.
Láttunk onnan visszajönni három ernyőt. Az egyik egészen közel mellettem repült el visszafelé. Átintegetett én visszaintegettem. A srác hosszasan nézett rám, mintha nem értené, mit keresek itt ezzel a cuccal. Neki valami penge ernyője volt. Nagyon menő beülő, nagyon keskeny szárny.
Csabi előttem, kisebb magasságban repült.
A tó túlpartján tekert egy ernyő. Láttam Csabi odamegy, így én is úgy gondoltam, hogy annak ellenére, hogy elegendő magasságom lett volna átérni a gerincre, de a tekeréssel ismét közelebb kerülünk egymáshoz és együtt repülhetünk. Na meg persze a plusz magasság sosem árt tekintve, hogy a gerincen és azon túl nem láttam leszállót. Tűnődtem is rajta, hogy ha a hegy nem adja akkor ott nagy gáz van. De úgy voltam vele, hogy most jöttek onnan az ernyők, illetve eddig is megtartott a szél, illetve a termikek, így ott miért lenne másképp.
Ami még nagyon érdekes volt és mindenképp meg szeretném osztani, hogy a mögöttünk lévő gerincen erdőtűz volt, amit egy repülőgép oltott. Nagyon érdekes látvány volt, ahogy alattunk a sárga-piros repülő beereszkedett, szinte érintve a magasfeszültségű vezetéket, hason csúszva felvette a tóból a vizet és vitte oltani a tüzet. Több ilyen fordulót is végignéztünk felülről.
Szóval tekertük a termiket. Viszont azt nem vettük észre, hogy közben mennyire elsodródtunk.
A két hegy között átérve a tó felett megkaptuk a völgyszelet, ami olyan erős volt, hogy a termikből kilépve én mintha falba ütköztem volna. Na, gondoltam tuti!
Kettes, hármas süllyedésbe kerültem úgy, hogy nem haladtam előre. Kinyomtam a gyorsítót először félig, majd teljesen, hogy elérjem a gerinc szél felőli oldalát. Full gyorsító, 6 km/óra sebesség, 3-4 süllyedés. Csabinak ekkor teljesen jó magassága volt. Míg Ő az emelésben, addig én a leáramlásban haladtam.
Rádióztam Csabinak, hogy nagyon süllyedek és nem tudok haladni. Kérdezte elérem- e a gerincet? Mondtam, hogy próbálom.
Biztosan ismeritek az érzést, mikor nagyon akarsz haladni. Kopp gyorsító, kicsit még előre is dőlsz, szinte még csücsörítesz is. 😊 Na nem segített.
Rádióztam, hogy nem fog menni, más megoldást kell találnom. Csabi nyugtázta és mondta, hogy figyeli mit csinálok, menjek nyugodtan, követ.
Láttam, hogy alattam erdő, a tóparton nincs leszálló, az út mellett sincs leszálló, így egyetlen megoldásnak az tűnt, ha hátraarc és megpróbálok a mögöttem lévő kis puklikon emelést találni. Megfordultam és egyből 60 km/órával haladtam. Néztem a domborzatot mi emelhet. Két pukli tűnt jóak, egyik sem adta. Közben Csabi rádiózott, hogy figyeljek a tűzoltó repülőre!
Legutolsó megoldásnak arra gondoltam, hogy az Amaro völgyben leszállok. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy űber nagy szívás ott leszállni, hiszen, hogy a túróban jutunk onnan haza? Szóval azon kattogtam, hogy ezt meg kell oldani!
A síkságon történő leszállás előtt még egy utolsó lehetőségem volt, a túloldalon lévő hegy (az egyik, ami között átjöttünk) lábára rápróbálni.
Alacsonyan, 500 méter körül értem a hegy lábához. Láttam, hogy mozognak a helyoldalban lévő fák. Gondoltam ott a termik, viszont azt is tudtam, hogy borzasztóan észnél kell lennem, mert nagyon erős a szél, nem szabad hátra sodródnom, mert megkapom a hegy lee oldalát. Ugyanakkor közel kell menjek a hegyhez amennyire lehet, mert csak ott emel a lejtőszél és mindamellett figyelnem kell a csukásokra is. Szépen odalopakodtam a hegyhez. Időben visszafordultam, hogy számoljak a tolatással, majd kicsit haladva, állva, oldalaztam a hegyhez. Nyomnom kellett a gyorsítót ahhoz, hogy ne sodorjon hátra a szél, így nagyon szorosan fogtam az ernyőt nehogy elcsukjon.
Éreztem, hogy ez nem egy életbiztosítás. Pár tíz méterre a hegytől full gyorsítóval ebben az ideges időben. Na meg volt a koncentrálás és az adrenalin.
Elkezdett emelni. Borzasztóan lassan haladtam előre, inkább csak álltam egyhelyben. Néha mikor nem volt termik kicsit előre engedett. Méterről méterre szinte egyhelyben küzdöttem fel magam. Az ernyőm néha csukogatott, de tudtam kezelni. Csabi is átért a hegyre.
Kis ideig ment ez a játszás, bíztam benne, hogy ha nagyon lassan is, de felmászok a hegyen és vissza tudunk menni.
Kis idő múlva Csabi rádiózott, hogy nagyon para az idő, hagyjuk ott a hegyet.
Rádióztam neki, hogy még kicsit tartson ki próbálok haladni. Aztán látva, hogy ez nem fog működni, feladtam. Mondtam, hogy jobbára csak tolatok, így azt beszéltük meg, hogy kifordulunk és a völgyön át nekimegyünk a következő hegynek. (Cuel Feltron). Szerencsére ekkorra már gyűjtöttem akkora magasságot, hogy átértünk a völgyön.
Tekintve, hogy itt még mindig megkaptuk a völgyszelet több, mint 60-al mentünk, és ez a szél szinte neki préselt a következő hegynek is.
Próbáltunk a hegyen magasságot nyerni, de nem igazán adta, csak dobált minket. A hegy szélén nullázgatva, ide oda utazgattunk és töprengtünk azon hogyan tovább. Csabi kérdezte mi legyen? Nem válaszoltam. Még nem volt válaszom. Folyamatosan cikáztak a fejemben a gondlatok A terv, B terv, C terv, meg kell oldani! Mi lehet a megoldás?
Majd Csabi rádiózott, hogy nagyon elfáradt, a hegytől balra van egy nagy település szálljunk le ott, ott biztosan van vonat, vagy busz, amivel vissza tudunk menni Tolminba.
Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy nem szállhatunk le ott. Valahogy vissza kell jutnunk!
Mondtam neki, hogy valahogyan haza felé kéne evickélnünk.
Elindultam a hegyen hazafelé. Pár méter múlva beértünk a másik hegy szélárnyékába és az a hatalmas völgyszél megszűnt. Tudtam haladni. Meg is beszéltük, hogy a hegyen kiemelkedünk és visszafelé átugrunk a hátsó gerinc felénk közelebb eső lefutó gerincére majd onnan szépen lassan felmászunk és visszamegyünk.
Elindultunk, 4-es süllyedés. Csabi már készült leszállni, nekem kicsit nagyobb magasságom volt. Aztán megkaptuk a nagy süllyedés ellenpólustát. Csabinak és nekem is meg volt annak ellenére, hogy viszonylag messze voltunk egymástól. Elkezdtük tekerni a termikeinket, ami végül összeért. 😊 Sikerült 1.600 méter fölé tekerni, ami elég volt ahhoz, hogy átérjünk kiszemelt hegygerincre, vissza a Po síkság felett.
Itt megint megkaptuk az erős völgyszelet, de szerencsére itt nem volt olyan erős, mint a tó felett, így gyorsítóval 10-12-vel tudtam haladni. Így nagyon lassan haladva visszaevickéltünk a hátsó gerinc (Clapon del Mai) szél felőli oldaláig.
Itt már láttam, hogy meglesz és felcsillant bennem a remény, hogy visszajutunk!
A hegy szél felőli oldalán elkezdtük felhúzatni magunkat a széllel. Aztán segítségemre volt egy csodás sas, aki egy 3-as termikbe vezetett, így 1.700 m-re feltekertem, ahonnan biztonságosan megkezdhettük a visszautat.
Még sosem repültünk ezen a gerincen. Sehol egy leszálló, de ismét bíztunk a szél erejében. A visszafelé út is kalandos volt. Meg kellett küzdeni lee oldalakkal, erős széllel, ami betolt hátra, szembeszéllel, ami nem hagyott haladni, elfogyó hegygerinccel, amiről át kellett ugratni még egy gerinccel hátrébb, és még egy csomó kihívással. Ennek ellenére megnyugtató volt, hogy hazafelé haladunk. Emlékszem visszafelé találtam egy 1,2-es termiket, ami annyira lágy volt, hogy annak ellenére, hogy nem jelentős emelés nem akartam ott hagyni, csak engedtem, hogy végre finoman emeljen. 😊
Aztán mikor átugrottuk a boveci völgy bejáratát, már ismét ismerős terepen voltunk. Onnan már hasítottunk hazáig.
Visszaértünk a starthelyig, bezártuk a hurkot, majd leszálltunk a kempingben.
Még most visszagondolva is azt érzem, hogy hihetetlenül kalandos repülés volt, mind fizikailag, mind szellemileg.
Még sosem találkoztunk a levegőben annyira kevés pilótával, mint aznap. A majdnem 7 órás repülés alatt kb. 7 pilótát láttunk.
Azt gondolom, hogy ezeket az időjárási körülményeket kevesen viselik. Az oda út alatt nekem is többször megfordult a fejemben, hogy kell ez nekem? Ezek évek az életemből!
Az oda út konkrétan végig rettegés volt számomra. Mikor leszálltunk Csabi is mondta, hogy azon gondolkodott, hogy abba hagyja a repülést. Én repüljek, Ő majd jön alattam motorral. 😊
Így utólag büszke vagyok rá, hogy a repülést fejben, illetve az ernyőt fizikailag és technikaileg kezelni tudtam. Büszke vagyok rá, hogy szinte lehetetlen helyzetből megoldást találtam és végül vissza tudtunk érni.
Mikor visszaértünk láttuk, hogy ha nem is úgy sült el ahogy terveztük és nem tudtuk véghez vinni az eredeti tervet, de számomra megint rekord lett a repülés. 😊
Köszönet Csabinak, aki kitartott mellettem, holott a tónál neki elég magassága lett volna, hogy tovább menjen. 😊
Augusztusban ismét megyünk, remélem akkor már számára is tudunk sikert elérni. 😉
A repülés során használt felszereléseim:
- Ernyő: Ozone Delta3
- Beülő: Ozon Ozium 2
- Varió: FlyMaster (nem GPS-es)
- Repülés közben használt alkalmazás: XC Track

