All posts by Forgó Szilárd

Év Sportolói

2016. Év Sportolója:

Sárkányrepülés: Újhelyi Balázs

Siklóernyőzés: Falucskai Lóránt és Rácz Balázs
Siklóernyőzés női: Honti Adél

2016 Siklóernyős célraszállás
Férfi: Kaszás Sándor
Női: Szabóné Koleszár Edina

A Szakbizottság január 12-i ülésén megvitatta a 2016-os Siklóernyős távrepülő év sportolója cím kiosztásával kapcsolatos bejelentéseket.

Átnéztük, hogy 2016 év közben havonta hogy alakult a WPRS rangsor, és kértünk az FAI-tól egy állásfoglalást, hogy ők mit tekintenek november 1-i hivatalos sorrendnek.
Ezek alapján a következő döntést hoztuk:
A Szakbizottság a 2016-os Siklóernyős távrepülő év sportolója címet megosztva adja Falucskai Lórántnak és Rácz Balázsnak.
Indoklás:

A megvizsgált és WPRS listák és a FAI-tól bekért adatok alapján az látszik, hogy a hivatalos rangsorban többször változott a sorrend, valamint a végleges és most is megtekinthető listában is mindössze egytized pont a különbség a két versenyző között az első és második helyen.
Úgy gondoljuk, hogy mindkét versenyző megérdemli ilyen szoros pontszám esetén a az Év Sportolója címet.

Az MRSZ vezetésével egyeztetünk, hogy kivételesen ebben a Siklóernyős távrepülő kategóriában két díjazottunk lesz az MRSZ díjkiosztón.
Gratulálunk mindkét sportolónak az év közben elért eredményekhez!

Pályázat hírek!!

Tisztelt Szakbizottság Vezetők!

Új támogatási lehetőség indul kifejezetten kis- és közepes sportegyesületek számára. A pályázat részletei még kidolgozás alatt vannak, várhatóan a napokban kapunk pontosabb információkat.
Mivel várhatóan a pályázatot még idén szeretnék lezárni nagyon kevés időnk lesz az anyagok beadására. Ezért kérek mindenkit, hogy küldje el az alábbi információkat a képviselt egyesületekhez, hogy elkezdhessék a felkészülést.
Mi is ki fogjuk küldeni az információt a tagegyesületeinknek.

Üdvözlettel,
Vizaknai Erzsébet

From: Virág Lajos [mailto:virag.lajos@sosz.hu]
Sent: Tuesday, November 29, 2016 9:30 AM
To: sosziroda@sosz.hu
Subject: HISZEK Benned Sport Program

Tisztelt Főtitkár Asszony / Úr ,

Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program egyik alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása. A támogatási időszak: 2016. szeptember 15. – 2017. március 15.
Az alprogram 150 000 000 Ft forrást biztosít pályázati úton a sportszervezeteknek, mely pályázatnak a lebonyolítója a Sportegyesületek Országos Szövetsége.
A pályázat részleteiről hamarosan a www.sosz.hu weboldalon találhatnak bővebb információkat.

Az idei évben lezárul a pályázat ezért szeretnénk, hogy minél előbb minden érintett sportszervezethez eljusson a pályázat lehetősége.

Link: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/sportert-felelos-allamtitkarsag/hirek/hiszek-benned-sport-program

Előre is köszönöm az együttműködését,

Üdvözlettel,

Virág Lajos
Ügyvezető igazgató
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: +36 1 460 6810
Mobil: +36 30 222 4400
E-mail: virag.lajos@sosz.hu

Szakági ülés – ,meghívó

Meghívó
Szakági ülés
2016 December 17 .
Az MRSZ közgyűlés helyszínén , az MRSZ közgyűlés után a Dagály utcában .

Napirend
1. Szakbizottsági beszámoló
2. Szakbizottság választása
3. Egyéb
Várjuk a napirendi pont javaslataitokat a pg@aeroclub.hu címre
Az ülés nyilvános, azon bármely tag részt vehet.
A szakági ülés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosultak legalább 50%-át a
jelen lévők képviselik.
Határozatképtelenség esetén a megismételt Szakági ülés időpontja: 2016.12.17. egy órával később
. A megismételt Szakágyi ülés a megjelentek számára való tekintet nélkül
határozatképes.
A határozathozatal szavazással történik.

A szakbizottság mandátuma lejárt, őj szakbizottságot kell választani. Kerjük, hogy minden klub gondolkodjon, hogy van e olyan tagja, aki tisztséget vállalna.

Közgyűlés meghívó

Ikt.sz.:
Meghívó
Tisztelt Küldöttek!
A Magyar Repülő Szövetség elnökségének döntése alapján, a Szövetség rendes Közgyűlését 2016. december 10. 10:00-re hívom össze.

Helyszín: 1134 Budapest, Dagály utca 11. II. emeleti előadó
A közgyűlés napirendje:
1. Elnökségi beszámoló
2. A 2016. évi költségvetés megtárgyalása és elfogadása
Amennyiben a Közgyűlés a meghirdetett időpontban nem határozatképes, úgy azt változatlan helyszínen 2016. december 17-én 10:00 órakor megismételjük.
Az Alapszabály VII. fejezet 7. pont értelmében a megismételt Közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes, de csak az eredetileg meghirdetett napirend tárgyalható, más tárgykörben érvényes határozat nem hozható.
A Közgyűlésre a mandátumot a MRSZ tag egyesületei, illetve azok közgyűlése által felhatalmazott képviselői adják ki, az előzetesen egyeztetett, és visszaigazolt, 2016. november 08-ig teljesített tagdíj befizetések alapján megállapított létszám keretek alapján, amelyet a Közgyűlés mandátum vizsgáló bizottsága vizsgál.
A Közgyűlési meghívó, a meghatalmazás minta olvasható a weboldalon is az MRSZ Info – Közgyűlés Info menüpont alatt.
A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított 8 napon belül (2015. november 16. 24:00-ig) a tagok és a Szövetség szervei az Elnökségtől a napirend kiegészítését kérhetik a kiegészítés indoklásával és a tárgyaláshoz szükséges valamennyi információ megadásával. A napirend kiegészítésének tárgyában az Elnökség jogosult dönteni. Kizárólag ebben a tárgykörben a rendkívüli elnökségi ülés 8 napon belülre is összehívható. Amennyiben a kiegészítést kérő nem vesz részt a legfeljebb 8 napon belül összehívott, ezt a napirendi pontot tárgyaló Elnökségi ülésen, hogy kérését alátámassza, az Elnökségnek jogában áll a kérést elutasítani. Amennyiben az Elnökség a kiegészítési kérést elutasítja, a Közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában.

Kérem, hogy aki még nem tette meg, hozza magával:
– A küldő tagszervezet eredeti(!) bírósági bejegyzését
– Alapszabályát
– A képviselője (eredeti) aláírási címpéldányát (tanúsítványát).
Felhívom a figyelmet, hogy az olyan eredeti bejegyzések esetében, melyek 2011. december 31-nél régebbiek mellékelni kell az aktuális képviselő megválasztásáról készült jegyzőkönyvi kivonatot is!
Bár a fenti okmányokról helyben is tudunk másolatot készíteni, regisztrációt gyorsítandó kérem, hogy az eredeti okmányok mellett másolatot is hozzanak kézzel eredetiben ráírt „Az eredetivel megegyező hiteles másolat. 2016. december 09.” felirattal!

Budapest, 2016. november 08.

Mészáros László
elnök

November 5-én van a Magyar Sárkányrepülés napja

November 5-én van a Magyar Sárkányrepülés napja.
A Buzády György Repülő Egyesület ebben az évben is találkozót szervez a Dagály utca 11. második emeleti “Kutasi Ferenc” Emlékszobában.
Az Emlékszoba a magyar sárkányozás emlékeivel minden kedves érdeklődőt 10 órától folyamatosan este 21 óráig nyitva vár.
Tervezett program:
10 órától az Emlékszoba és a szomszédos Repüléstudományi Könyvtár bemutatása.
16 órától Sárkányos pilóták találkozója, sárkányos filmek bemutatása, sztorizások, emlékezés, beszélgetés
Kávé, üdítő, sör és zsíroskenyér is lesz, amíg el nem fogy.
Minden régi és új sárkányost, érdeklődőket vagy mecénásokat nagy szeretettel várunk.
Szeretnénk, ha minél nagyobb számban megtisztelnétek a találkozót, hogy emlékezzünk, és tovább vigyük a Magyar Sárkányrepülés dicsőségét a Jövőbe.

Beszámoló a Célraszálló Nemzeti Bajnokságról

Beszámoló a dunaújvárosi Magyar Nemzeti Célraszálló Bajnokságról

Remek hangulatú két napos versenyt sikerült rendeznünk a dunaújvárosi repülőtéren az október 23-i nemzeti ünnep hétvégéjén, a visszajelzések szerint minden külföldi és hazai résztvevő legnagyobb megelégedésére.Igazán népes és rangos mezőny gyűlt össze, 45 pilóta és 7 tandem egység részvételével, 11 csapatot alkotva. A verseny népszerűségét és rangerejét mutatja, hogy 8 nemzet képviseltette magát, olyan távoli helyekről is, mint Észtország, Észak-Ciprus és még egy nepáli pilótahölgy is versenyzett! A világranglista első 20 helyéről 4 pilóta is jelen volt, Continue reading Beszámoló a Célraszálló Nemzeti Bajnokságról